Halihó Napsugaraim!
Gondoltam én is bele fogok, ebbe a beauty blog dologba, gondolkoztam, már youtube csatornán is, de kezdjük először csak kicsiben.
Remélem élvezni fogjátok az írásaimat, és remélhetőleg lesz itt minden ami egy ilyen bloghoz kell, Smink, Haj, Divat, DIY, majd meglátjuk, mit tetszik nektek, és abból lesz több.
És ha már így belejöttem, itt meg is osztom veletek az első bejegyzésem.
Úgy izgulok^^
Szóval biztosan ti is jártatok már úgy, hogy egy fesztiválon voltatok, vagy a kedvenc bandátok koncertjén, és megláttátok az egyik sarokban, hogy pólókat árulnak, nagy lendülettel a sorba vetettétek magatokat, és boldogan távoztatok, a kezetekben az emlék pólóval. Nekem is van rengeteg ilyenem, és imádom őket, de sajnos legtöbbjük, vagy egyáltalán nem hagyja el a lakást, vagy csak akkor, amikor ismét eljön a fesztivál időszak. Nem is értem magam, mert tényleg szeretem ezeket a felsőket, de szeretek elegánsan is öltözködni, így valahogy sosem visz rá a lélek, hogy csak úgy magamra kapjak valamit, és tükörbe sem nézve, rohanjak is tovább. De képzeljétek egyik nap pontosan így jártam, késésben voltam… mint hétfőn általában mindig, és csak felkaptam magamra a Levi’s-es pólóm, ami hétvégén volt rajtam, ugyan jó idő volt kint de még a szék hátáról rávettem egy fekete zakót, és indultam is… és lás csodát rengetegen mondták, hogy milyen csinos vagyok. Így rájöttem, hogy egy-két elegánsabb kiegészítővel igen is jól néz ki.
Íme a kedvenc kombinációim.
Itt a háta volt igazán érdekes (:
Kardigán: C&A
Zakó: New Yorker /Amisu/
Remélem élveztétek, és adtam egy-két jó ötletet.
Legyetek Rosszak!
Kommentek