Halihó Napsugaraim!
Hát nem hiába mondják, hogy a mosoly öltöztet. Olyan min t egy jól megválasztott napszemüveg.
Vagy inkább olyan mint egy tökéletesen elkészített smink. Fel ér egy tökéletesen fedő alapozóval, és egy precíz tus vonallal.
És egyébként is a nyári melegben kinek van kedve össze kenni az arcát, hogy aztán úgy érezze még melegebb van.
Amikor megláttam a Colgate Max White One reklámját, jót nevettem, na persze majd az én fogaim amik sosem voltak fehérek hirtelen apró igazgyöngyökké válnak mi? Há…
De aztán amikor megláttam a boltba a polcon csak nem bírtam ki. Amúgy is szeretem az erősebben mentolos fogkrémeket, és ha már úgy sem hiszek benne hát nem tök mindegy, hogy milyet használok?
És nagy lelkesen használgattam és hát láss csodát a fogkrém kifogyott. Engem pedig folyamatosan dicsértek a mosolyom miatt, amúgy is szeretek nevetni, és mosolyogni, de mióta dicsérik a fogaimat még többet csinálom. Aztán eljött a nagy nap, amikor úgy döntöttem, hogy felkenem a kedvenc piros rúzsomat. Nagyon nehéz olyan rúzst találni, ami nem sárgítja a fogakat, legalábbis nekem sosem sikerült. DE most, még nekem is feltűnt, hogy úgy nézek ki ezzel a vörös rúzzsal, ahogy mosolygok mint egy fogkrém reklám.
Szóval bátran ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi hogy a nyári melegben elég egy kis mosoly az arcra.
Remélem tetszett, és remélem ti is sokat mosolyogtok (állítólag meghosszabbítja az életet 😉 )
Legyetek rosszak!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: